Villámakció Bonyhád szívében |
|
|
|
| Írta: Bujdosó Zsuzsa, 2010. April 14, Wednesday 14:12 | |
|
Osztályunk április 13-án reggel 8 órakor a Városháza elé masírozott az általunk készített táblákkal, hogy egy rövid figyelemfelhívó akciót tartsunk. Már az odaúton feltűnést keltettünk. Akciónk során az éppen arra hajtó autósok figyelmét szerettük volna felhívni arra, hogy a mai kor embere túlságosan sokat használja az autót, ami nagyon szennyezi a Földet és ráadásul részben miattuk is a Föld Fekete arany készlete is egyre csökken.
Az akciót azért szerveztük, mert ez volt az utolsó fordulós feladatunk a szekszárdi Ifjúsági Unió "Ne légy Birka!" című környezetvédelmi vetélkedőjében. A vetélkedőre ősszel jelentkeztünk, és miután az eddigi 4 fordulót tisztességgel végigdolgoztuk, ezt a fordulót is komolyan vettük. (A vetélkedő folyamán választottunk egy környezetvédelmi témát, a A felvonulást sikeresnek mondhatjuk, hiszen sok autós, gyalogos és biciklis is nézte ezt a maroknyi csapatot, lassítottak kicsit, hogy néhány táblát el tudjanak olvasni, de balesetet természetesen nem okoztunk. Reméljük akciónkkal nem azt értük el, hogy zavartuk az emberek nyugalmát, hanem gondolatot ébresztettünk bennük, hogy néha mozduljanak ki a szabadba, sétáljanak többet, esetleg túrázzanak. Ha mégis utaznának, akkor használják a tömegközlekedési eszközöket vagy vegyék elő a kerékpárokat és azzal járjanak dolgozni. |
|
| < Előző | Következő > |
|---|